A telefonunkon elintézni bármit Sepsiszentgyörgyön!

 

Elrugaszkodott ötletnek tűnik, de megvalósítható, hogy Sepsiszentgyörgy szintet lépjen az okosváros felé vezető úton, és egy mobiltelefonon bármit el tudjunk intézni a városban. Nem egyedi kezdeményezés az országban, de mindenképp az első tíz között leszünk vele” – ismertette jövőbeli terveit Zsigmond József, szeptember 27-én újrázni készülő helyi önkormányzati képviselő. Az elmúlt hetekben tíz RMDSZ-es tanácsos-jelöltet mutatott be Antal Árpád polgármester és Tóth Csaba alpolgármester – a mai sajtótájékoztatón Kiss-Bartha Annamária, Lakatos László és Zsigmond József beszélt jövőbeli elképzeléseiről.

Zsigmond József a nagycsaládos kártyák nyújtotta lehetőségek sorát is bővítené: habár már minden szentgyörgyi kulturális és szabadidős intézménybe jelentős kedvezménnyel léphetnek be a több gyermeket vállalók, különböző szolgáltatásokat is elérhetővé tenne, mint például a gyermeknevelési tanácsadás. Zsigmond József az elmúlt 8 évben a jogi, ifjúsági és sport bizottságban dolgozott – ifjúsági és civil szférából érkezve fontosnak tartja az egyetemistáknak szóló ösztöndíj programokat, de azt is, hogy a városban alakuljon egy „diákparlament”: fórum, ahol a fiatalokkal is megvitathatnák a városépítés irányát. „Az egyik legfőbb tervünk, ami hamarosan meg is valósul: egy oktatásfejlesztési központ létrehozása. Olyan programokat fogunk működtetni, amelyek a fiatalok szellemi táplálása mellett az érzelmi intelligenciájuk fejlődésével is foglalkoznak” – mutatott rá.

Kiss-Bartha Annamária 2016 óta tagja az RMDSZ-nek, közgazdász – családjuk mezőgazdasági vállalkozásának társvezetője. Habár második nemzedékként vesz részt a családi vállalkozásban, immár tíz éve aktív a gazdasági életben. „Mindenki maga dönti el, hogy tesz a közösségéért, a családjáért, vagy csak passzív szemlélője, kritikusa a környezetének. Én úgy döntöttem, hogy tenni szeretnék: tovább kell erősítenünk régiónkat, hogy stabil gazdaságunk legyen, és egyre kevésbé függjünk a nemzetközi változásoktól. Támogatnunk kell a fiatalokat, hiszen amellett, hogy munkaerőt jelentenek, ők maguk is munkaadókká válhatnak – ezt a célt szolgálják a szakképzési központok, amelyekre nálunk is szükség van, hiszen 4-5 hónap alatt használható, gyakorlati tudást kapnak a fiatalok, és ha látnak perspektívát az itthon maradásban, nem mennek el. Ennek közösségteremtő, közösségerősítő hatása van” – magyarázta. Mezőgazdaságban tevékenykedve egyre fontosabbnak tartja, hogy jöjjenek létre tárolási központok, amelyekben a helyben megtermelt alapanyagokat frissen tarthatják a kisvállalkozók.

Antal Árpád ennek kapcsán az integráció fontosságát hangsúlyozta, ugyanis szerinte a termelőnek biztosnak kell lennie abban, hogy lesz, ahol értékesítse áruját. „A gazdaságfejlesztési programunk ahhoz kíván hozzájárulni, hogy a termékeket ne csak előállítsuk, hanem fel is dolgozzuk, és úgy értékesítsük. A termelési, feldolgozási, értékesítési láncot kell kiépíteni, és folyamatos ellenőrizés mellett megőrizni a helyi termékek minőségét” – mutatott rá.

Lakatos László a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) alelnöke és jelöltje a sepsiszentgyörgyi képviselői testületbe. Brassóban tanult, és már iskolás évei alatt elkezdett foglalkozni a közösségszervezéssel. Tervei között szerepel az elvándorolt, de hazatérni kívánó fiatalok számára egy olyan miliőt teremteni infrastrukturális és gazdasági szempontból egyaránt, amely nemcsak hazacsábítja, hanem itthon is tartja őket. „Lakhatási lehetőségek bővítése, újabb kerékpárutak kiépítése, az autósforgalom csökkentése, a szakoktatás népszerűsítése, gyakornoki programok indítása – ezek talán a legfontosabb célkitűzések, amelyek megvalósításában szeretnék részt vállalni” – mondta a közgazdász végzettségű jelölt, aki először pályázik városi tanácsosi mandátumra.

Tóth Csaba alpolgármester arról beszélt, hogy a városi mobilitási terv része, hogy kiszorítsák Sepsiszentgyörgyről a 3,5 tonnánál nehezebb autókat – ez meg is valósult, hiszen csak különleges engedéllyel hajthatnak be a városba. A cél, hogy kisebb autókkal történjen az árubeszállítás, így csökken a károsanyag-kibocsátás, és egyre tisztább lesz a levegő Sepsiszentgyörgyön.

A tanácsos-jelöltek bemutatását folytatják.